HTML

e-tábla blog

Itt igyekszünk közzé tenni, mi mit tapasztalunk, hogy látjuk ezt a programot. Mit értünk el eddig, mit tervezünk, merre járunk, milyen észrevételeket kapunk.

Friss topikok

Konferencia, magazin - és a többi

2008.05.21. 09:57 e-tábla

Az elmúlt időszakban felgyorsultak körülöttünk az események - hogy csak a legfontosabbakat említsem: konferencia és magazin.

Az ország iskolái a napokban fogják megkapni a meghívót Kiadónk immár hagyományosnak mondható rendezvényére, a sorrendben már harmadik Országos Interaktív tábla Konferenciára. A helyszín mondhatni változatlan, csak "megnöveltük" - idén a rendezvényt a HIK új épületének bizonyos részeire is kiterjesztjük, hogy biztosan elférjünk. Program tekintetében sok újdonság várható: minden eddiginél mozgalmasabb, érdekesebb programajánlattal várjuk majd az érdeklődőket. Bővebb információk itt.

Aki kedvet kapott, és szívesen részt venne, itt regisztrálhat.

 

 

 

 

Másik fontos újdonság: megjelent a Táblatanító magazin első száma. Magazinunk a táblát használó, illetve majdan használó pedagógusokhoz szól. Módszertani, technikai tanácsokat, ötleteket találhatnak benne, melyekkel munkájukat kívánjuk segíteni. A magazint területi képviselőink segítségével igyekszünk az ország minden pontjára eljuttatni, de hogy biztosan minden érdeklődő elolvashassa, weben is elérhetővé tesszük. A lapban egy kérdőívet is találhatnak, mellyel az olvasók munkánkat segíthetik. Azok között, akik a kérdőívet kitöltve visszaküldik, 5 meghívót sorsolunk ki a III. Országos Interaktív tábla Konferenciára.

Mint látszik: bár hamarosan itt a nyári pihenés ideje, mi mégse állunk meg. A nyári időszakban készítjük a magazin második számát, dolgozunk a konferencia előkészületein, és további újdonságokon törjük a fejünket.

A sok érdekesség mellett eddig egy nagyon fontos dologról nem esett szó az oldalon, ez pedig az e-tanárikar honlap. Kiadónk tavaly szeptemberben indította el ezt a tanári-közösségi weboldalt, melynek célja, hogy egy az interaktív, a technikai újítások iránt érdeklődő tanári közösséget hozzon létre. Az oldalon - melynek immár több mint 1200 regisztrált felhasználója van - első kézből értesülhetnek a legfrisebb interaktív táblákkal kapcsolatos hírekről, információkról, kapcsolatokat építhetnek, és ami talán a legfontosabb: tananyagokat, segédanyagokat oszthatnak meg egymással a pedagógusok. Hamarosan - még a nyári szünet előtt - bevezetésre kerül az oldalon egy izgalmas újdonság, a webchat, melynek segítségével az ország távoli pontján lakó pedagógusok is "beszédbe bonyolodhatnak egymással". A felület lehetővé fogja tenni, hogy akár mikrofon, webkamera segítségével is beszélgethessenek - nyáron pedig továbbfejlesztjük, hogy ősszel egy még fantasztikusabb újdonságot kínálhassunk a felhasználóknak. Regisztráljanak, hogy élhessenek az oldal adta lehetőségekkel, és személyesen is tesztelhessék a fejlesztéseket! 

Szólj hozzá!

Címkék: konferencia interaktív tábla e tábla táblatanító e tanárikar

Mozgalmas hét elé nézünk

2008.04.18. 10:58 e-lány

Jövő héten a szokásos rendezvényadag többszöröse vár ránk, bőven lesz lehetőség velünk, illetve könyveinkkel, tananyagainkkal találkozni. Pontosan hol és mikor? Jöjjön a lista :)

Április 23-24-én a BNV B pavilonjában kerül megrendezésre az SZKTV országos döntője, ahol 15 szakmacsoport legjobb diákjai versengenek az elsőségért. A rendezvényen kiadónkat az 1H standon találhatják meg.

Április 24-27-ig, a Millenárison várja a látogatókat a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol természetesen mi is ott leszünk: a Fogadó bejáratával szemben várunk minden kedves érdeklődőt az F19-es standon.

Az NFÜ rendezvénysorozata is folytatódik tovább: április 22-én, kedden Zalaegerszegen, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban (Rákóczi u. 49-53.), április 24-én, csütörtökön pedig Szekszárdon, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Karon (Rákóczi út 1.) lesz egy-egy állomás.

 

1 komment

Címkék: rendezvény

Tanuljunk problémákat megoldani - interaktívan :-)

2008.04.16. 13:08 e-tábla

...mert "A problémamegoldás tanulható".

A héten jelenik meg új, 6 részes, tábla- és tankönyvfüggetlen interaktív tananyagsorozatunk. A sorozat erőssége, hogy külföldön már bevált (Nagy-Britanniában használják) anyagról van szó, és teljesen mindegy, hogy a pedagógus milyen matematika tankönyvet használ, ezt a szoftvert attól függetlenül alkalmazhatja óráján. A változatos és érdekes feladatokon túl a szoftverek fontos része az egyes feladatokhoz kapcsolódó tanári segédlet, óravázlat, mely részletesen kifejti, mely tananyagrész kapcsán, és hogyan lehet az adott feladatot jól beépíteni a tanórába. A kiadvánnyal az angol tanítási nyelvű iskolákra is gondoltunk: a CD-k angol nyelven is megvásárolhatók.

A sorozatról bővebb információkat Kiadónk weboldalán kaphatnak az érdeklődők, illetve azon keresztül meg is rendelhetik a CD-ket.

Elkészült új prospektusunk is, mely kiemelten az e-tábla programmal foglalkozik - ezt itt lehet "átlapozni".

1 komment

NFÜ-vel az ország körül

2008.04.11. 11:36 e-tábla

Terveztük, hogy a tavaly megkezdett országjárásunkat idén is folytatjuk, de mivel az NFÜ is szervezett egy országos programsorozatot, így végül lemondtunk a külön road-showról, mert azt már se emberrel, se energiával nem bírnánk. A rendezvénysorozat keretén belül heti két - jövő héten 3 - helyszínen is megjelenünk a többi kiállítóval együtt.

A road-show következő állomásai:

április 15., Veszprém (15.00) - Lovassy Gimnázium (Cserháti ltp. 11.)

április 16., Debrecen (14.00) - Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3.)

április 17., Szeged (14.00) - Szegedi Tudományegyetem, Információs- és Rendezvényközpont

Jelenlegi információnk szerint a zavaros belpotitikai helyzet miatt talán ezek lesznek az utolsó állomások, de ki tudja.

Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény e tábla

Ahogy ez az egész kezdődött...

2008.04.10. 11:50 e-tábla

Az egész e-tábla program úgy egy éve, tavaly nyár elején "született meg" - valami viszonylag rövid, frappáns nevet szerettünk volna mindenképpen az interaktív táblához kapcsolódó projektünknek adni, aztán pár nap ötletelés után e mellett döntöttünk. Gondoltuk azért is lesz ez jó, mert rövidebb kimondani, hogy e-tábla, mint azt, hogy interaktív, vagy digitális tábla, hátha emiatt elterjed majd a pedagógusok között, és milyen jó lesz, hogy ezt majd hozzánk kötik... Egy tény: valóban elterjedt, a google-be az e-tábla, vagy e-tananyag szót beütve többezer találatot kapunk, viszont a szókapcsolatokat használóknak talán csak töredéke köti azt a Műszaki Kiadóhoz. Mondhatni: részsiker. Mindenesetre nem szabad elszalasztanunk a lehetőséget: a már ismert kifejezésekhez gyorsan társítani kell az emberek fejében kiadónkat. Ezen vagyunk folyamatosan - fejlesztünk, utazunk körbe az országban, és igyekszünk mindenhol tudatosítani, hogy ha e-tábla, akkor Műszaki Kiadó. Ez a blog is ebből a célból született :D

Szólj hozzá!

Címkék: név e tábla

süti beállítások módosítása